„Kutyaharapást szőrivel” - Csuja Gábor írása

Nem nagyon szoktam hosszabbakat írni a futásaimról (beszámolókat), de ezennel kivételt kell tennem, mert olyan élményekkel lettem gazdagabb, amiket nem tarthatok meg csak magamnak. Bízom benne, hogy nem bánja meg senki, aki elolvassa legyen az futó, vagy csak műkedvelő .

Kassa Miskolc Ultramarton 2019

A múlt hétvégén került megrendezésre a II. Kassa-Miskolc ultratávú futóverseny egyéni és csapatban váltó futók számára. Még az év elején mikor a „versenynaptáramat” tervezgettem, szóba jött ez a verseny, de a kiírása viszonylag későn került nyilvánosságra, így mivel egy héttel volt az Ultrabalaton (UB) szintén ultratávú futóverseny után, amire már korábban beneveztem, ezért a Kassa-Miskolc 113KM versenyt elengedtem.

Eljött a várt UB ami, hát finoman fogalmazva nem sikerült…135km megtétele után feladtam. Azt gondolom fizikálisan fel voltam készülve a 221 kilométerre, de fejben a verseny elment. Nagy hiányérzet, csalódottság vett rajtam erőt, és mindenképpen valami visszavágót, szépítési lehetőséget szerettem volna. Két nappal az UB után Hajdúnánásról Miskolcra utazás közben megszületett a gondolat a fejemben, hogy én bizony megpróbálom teljesíteni a Kassa-Miskolc ultramaratont egyéniben. A nevezési határidő már rég lejárt…egy ultra versenyre nem lehet 4-5 nappal előtte, vagy a helyszínen benevezni…de kihasználva a szervezők egyikének ismeretséget (Szűcs István, ezennel is köszönöm a közbenjárásod), elindulhattam a versenyen.

A maradék pár nap a nevezéstől a rajtig csak pihenéssel telt. Próbáltam magam összeszedni mind testileg (még az UB előtt elkapott valami nem túl erős megfázás szerűség, ami makacsul tartotta magát egészen a Kassa-Miskolc rajtjának napjáig), mind lelkileg (fejben kellett a múlt heti feladásom okait boncolgatni és valamiféle új motivációt keresni a rám váró verseny kivitelezéséhez).
Kellett egy kis logisztikai segítség is az utazáshoz, amiben futótársam Takács Gabi közreműködésével a Miskolci Önkormányzat csapata segített, amit ezúton is köszönök nekik! 
Ott álltam a rajtnál, örültem, hogy Péter Attila hangját hallottam a hangszórókból (Ő volt a magyar speaker), találkoztam pár ismerőssel, és megláttam a méltán híres ultrafutó ikont Bogár Jánost, akivel már több versenyen is futottam, de személyesen csak most köszöntöttük egymást kézfogással.

Nem izgultam, beálltam a rajthoz a sor végére, hogy az egész mezőny előttem legyen, lássam kikkel fogok versenyezni…de tudtam, hogy ezt a versenyt nem velük, hanem magammal kell megvívni.
Az időjárás az évszaknak megfelelő, de az előző időszakhoz képest nagyon meleg. Ebből kifolyólag rengeteg sót veszítettem, amit igyekeztem visszapótolni. A frissítésekre nagyon készültem, de kicsit hiányoltam a frissítő állomásokról a sót. Még szerencse, hogy volt pár tasakkal nálam és a volt kollégák is kisegítettek sótablettával. A futás viszonylag korán nehézkessé vált, éreztem, hogy a testem nem felejtette el az UB-t, de a váltópontokon kicsit összeszedtem magam és mentem tovább. 
A váltópontok hangulata nagyon jó volt, a sok szurkolás nagyon jól esett az ismerősöktől és az ismeretlenektől is. Fura volt, hogy a falú végi „telepek” lakói is szurkoltak a maguk módján, bíztattak és nem kíméltek a megjegyzéseikkel. 
A határt átlépve megjelentek az MRCC bringásai is, akik közül egyik volt kollégám, Fehér Nándor a kíséretembe szegődött, hogy biztosítsa az utat, így beszélgettünk kicsit. Ez is nagyon jól esett, köszi Nándi!

A táj csodálatos azon a környéken, ahol futottunk. Párszor már túráztam az Abaúj-Hegyközi térségben, most pedig a híres regéci vár alatt elfutva is rácsodálkozhattam a környék szépségére. 
Közeledtem a 65 kilométeres frissítőponthoz, de mivel nagyon sok volt ebben a melegben a két frissítőpont közti távolság (átlag 10-12km) és vízvételi lehetőség menet közben nem nagyon akadt, nagyon jól jött azon versenyzők kisérőinek kedvessége, akik az úton többször is megkérdezték nincs-e szükségem valamire, és alkalmanként hideg vizet is kaptam tőlük.
A 65 km ponton Németh Csaba (aki nem ismerné Ő is ikonikus terepultrás, mellesleg a Kassa-Miskolc útvonalának kijelölője), valamint a volt kollégák is bíztattak kicsit, ami nagyon jól esett, de a viszonylag szűkre szabott szintidő kezdett aggasztani. Ettől a ponttól kezdődött az igazi harc magammal.

Innentől már csak a folyamatos „újra tervezés” volt minden alkalommal amikor kicsit belesétáltam az emelkedő részekbe…vajon meglehet ezzel a tempóval a szintidőn belüli teljesítés, meglehet a teljesítés, meg kell lennie, nem adhatom megint fel!
A legnagyobb mélypontom a Szikszó előtti sík és hosszú egyenes szakasz volt, ami kb. 20 kilométerrel a vége előtt várt rám. Itt a forgalmas főút melletti kerékpárúton kellett futni, ahol megpillantottam a nagy fűben az egyik villanyoszlopnak dőlve ücsörögni az egyik egyéni futót (Szabó Pétert). Próbáltam bíztatni, hogy álljon fel és gyerünk tovább…valójában mintha magamnak kiáltottam volna, mert legszíveseben mellé ültem volna.

Aztán egyszer csak mintha most indultunk volna el olyan tempóban hagyott le az imént még teljesen kikészültnek látszó futó. Ez meglepett és motivált is kicsit, hogy a tempós gyaloglásról ismét futótempóra váltsak. Aszalón még az útba eső helyi kocsma személyzetétől kértem egy kis vizet, ami nagyon kellett már és nagyon jól esett a kedvessége a hölgynek. Majd hamarosan elértem a „hegy” előtti frissítőpontot, ahol legnagyobb csodálkozásomra mondták, hogy eddig 3. vagyok. A frissítőpontról elindulva kaptam egy bringás kisérőt, aki biztosította az utat Szikszó belterületén. Ekkor értem utol két egyéni versenyzőt, akik közül az egyiket a rajt óta nem láttam, a másik pedig a korábban előző versenyző volt. Akkor hol van Bogár János…hogy lehetek én a harmadik?? Nem értettem, de a két előttem haladó egyéni versenyzőt gyors gyalogló tempóban lehagytam, majd elindultam az utolsó nagy emelkedőn, ahol is szemben már ismét Németh Csaba jött velem és buzdított. Én nagyon szeretem az emelkedőket az ilyen versenyeken, mert ilyenkor „legálisan” lehet gyalogolni. Felkaptattam az emelkedő tetejére, és nagyon jól eső füves nem túl meredek lejtőn kezdtem meg az ereszkedést, ahonnan már lehetett látni a még távoli célt Miskolcot.

Megálltam egy rövid pisiszünetre, amikor is a versenyben végül 2. helyezett elrobogott mellettem. Nem is próbáltam felvenni a tempóját, mert nagyon magabiztosnak tűnt. Leérve Sajóvámosra az utolsó frissítőpontra már elérhetőnek tűnt a cél. Már csak szűk 10 kilométer! Az aszfalton a Sajó gátig úgy éreztem valami tol…aztán rájöttem, hogy ez az utolsó tervezett koffeines gél hatása lesz. A Sajó part nagyon kényelmes volt, szeretek ilyen terepen futni. Szirmabesenyőről valami lakodalom zenéje hallatszott, ami nagyon jó ritmust adott a futásomnak. Kezdett sötétedni és a víz közelsége is rengeteg apró bogarat vonzott körém. A napszemüveget ismét fel kellet vennem, hogy legalább a szemembe ne menjenek, de a felsőm alá rengeteg bekerült, ahol is nem zavarta őket a sok sós izzadság, vígan mászkáltak rajtam. Már sötét volt, amikor a Sajó gátjáról a Miskolc ipari területére értem. Itt már rendőrök vártak és biztosították az utam a kereszteződésekben. Már ekkor kezdett az adrenalinszintem emelkedni amikor a rendőrautó villogva ment mellettem csak azért, hogy nekem biztosítsa a haladást.
Majd elértem a villamospályát, ahol már tudtam, hogy nagyon közel a cél és láttam, hogy nemcsak a szintidő lesz meg, hanem a dobogó is esélyes. Elértem a Soltész Nagy Kálmán utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződését, ami elég forgalmas volt még ekkor is, így megint rendőrök biztosították az átkelésem. A megállított autósoknak intettem, ezzel köszönve meg a türelmüket amikor észrevettem, hogy a kereszteződésben álló éppen nem a biztosítást végző egyik rendőrnő nekem tiszteleg. Ez annyira meghatott, hogy majdnem elsírtam magam…nekem tiszteleg??…én csak futottam…na jó nem keveset, nem kis tempóban, de hát én nem vagyok senki.

Innen, ha lehetett volna mérni az adrenalint a véremben tuti extrém értéket mutatott volna. Elértem a Szinvaparkot, ahol ismét bringás kisérőt kaptam magam mellé (a reggeli utazás során megismert Katona Ferenc képviselő urat), és egy motoros rendőr vezetett fel a villamos sínek között a célig. A sétáló utcán, mindkét oldalon tömve volt minden hely emberekkel, akik tapsoltak, elismerően buzdítottak a célig. Ezt az utolsó 1kilómétert soha nem fogom elfelejteni! 

A célban már az ismerős hangú Péter Attila konferált fel, mint a harmadik helyen befutó Csujesz az Ironman. 
Kaptam sok gratulációt, frissítettem, nyújtottam és büszke voltam magamra. 
Megvártuk az utolsó egyéni befutót, aki az egyetlen női teljesítő volt Varga Ildikó, majd az egyéniek eredményhirdetése következett.
Nagyon felemelő, megtisztelő, hogy Bogár János mellett állhattam egy ilyen szuper verseny eredményhirdetésén a dobogón. Gratulálok minden egyéni és csapat célba érkezőnek és a szervezőknek, akik áldozatos munkájukkal egy újabb remek versenyt hoztak össze.

Az egyéni verseny célba érkezői sorrendben:
Bogár János, Szabó Péter, Csuja Gábor, Kormány László, Varga Ildikó
Remélem lesz folytatása és jövőre Miskolcról futunk Kassára!

Írta: Csuja Gábor
Forrás: https://www.facebook.com/gabor.csuja.5/posts/2399374356792379