Április 18-án reggel 6 órakor elrajtol a III. Kassa-Miskolc Ultramarathon.

Kép: 
Body: 

Idén a rajt helyszíne nem más, mint a tavalyi cél helyszíne, azaz Miskolc és a Városház tér.

A miskolci Városház tér a város közigazgatási központja, itt áll a Városháza és a Megyeháza. A hagyományos értelmezés szerint alig nevezhető igazi térnek, a hajdani Piac utca nyugat felé tölcsérszerűen kiöblösödő, illetve a régi Mészár utca észak felé szűkülő része alkotja. Keletről a Széchenyi utca, nyugatról a Hunyadi utca, délről a Szent István tér, északról a Kis-Hunyad/Palóczy István utca határolja. A tér a második világháború előtt Horthy Miklós nevét viselte, a tanácsi rendszer idején pedig Tanácsház tér volt a neve.

A Mészár utca nyugati oldalán épült fel a 17. század közepén a város első hivatalos épülete, majd a helyén a 18. század közepén egy újabb, amit már Városházának hívtak. A ma is álló, történelmi Városháza 1870–71 között épült fel. A Városházával szemben, 1727-re készült el a vármegye első háza, a végleges épületet a 19. század első felében adták át.

Ha te sem szeretnél lemaradni arról, hogy egyéniben, vagy 5 és 10 tagú férfi, illetve mix-váltó tagjaként teljesítsd a 115 km-es távot, itt a lehetőség, hogy február 25-ig a legkedvezményesebb feltételekkel nevezz!
http://maratonclubmiskolc.hu/kassa-kosice-miskolc-ultramarathon-nevezes-...

További részletek a versenykiírásban, mely szlovák és angol nyelven is elérhető.
http://www.maratonclubmiskolc.hu/content/3-kassa-kosice-miskolc-ultramar...

Kövess bennünket Instagramon is!
https://www.instagram.com/marathonclubmiskolc/